OUTFIT - The '90s are NOT over

Augusztus 20-a alkalmából bizonyos kastélyok Magyarországon kedvezményes, sőt akár ingyenes belépésre adnak lehetőséget, úgyhogy a családommal ezt ismét kihasználtuk. Előbbire példa a barokk stílusban épült Festetics-kastély, amit egyszer szerintem mindenkinek meg kéne néznie. Viszont mivel tavaly már jártunk ott, így ezúttal a gödöllői Grassalkovich-kastélyhoz látogattunk el, ami remek alkalmul szolgált egy outfit fotózáshoz.



A címet egy anno bershkás pólón látott felirat inspirálta, melyet végül sajnos a boltban hagytam - és ezt azóta is bánom -, azonban ez a bizonyos szöveg rajta tökéletesen illik ehhez az outfitemhez. Hisz tudjuk mind, a '90-es évek divatja reneszánszát éli jelenleg, kezdve a crop topokkal, a chokereken át, egészen a magasított derekú nadrágokig. De elég bemenni bármelyik ruhaboltba, hogy az ember elé táruljon a divatnak ezen újra felelevenített korszaka.

Egy szó mint száz az én szettemet ez most tökéletesen leírja, melyet - csakhogy akkor már legyünk hűek azokhoz a bizonyos '90-es évekhez - egy kettős konttyal koronáztam meg. A végeredményt pedig egyszerűen imádtam, nem tehetek róla, oda meg vissza vagyok ezért a stílusért. 

Néhány szót azért ejtenék Sisi kedvenc magyar kastélyáról is. Kezdeném azzal, hogy a belépő ide már nem volt ingyenes, augusztus 20. miatt ünnepi jegyként ,,jelképes" 500 Ft-ot kértek el per kopf, amit utána az ajándékboltban le lehetett volna vásárolni - az eredeti jegyár amúgy felnőtteknek 2500 Ft, diákoknak értelemszerűen ennek a fele, ami szerintem egy kicsit khmm.. erős, de lehet, hogy csak én érzem csöppet túlzásnak. 

Nagy sajnálatomra azonban fotózni nem lehetett, de még fotó- és videójegy váltására se volt lehetőség. Ez a tény amúgy annyira sokkolt, hogy miután a jegykezelő lány elmondta magyarul, én pedig a ledöbbentségből még mindig nem ocsúdtam fel, inkább közölte velem angolul is, mire én végre meg tudtam szólalni magyarul. Azt hiszem erre mondják, hogy kínos. Eleinte bosszantott ez a tiltás, de végül belenyugodtam, és inkább próbáltam minél többet magamba szívni a látottakból, olvasottakból. A kiállított festmények közül Zichy Mihály: Erzsébet Királyné Deák Ferenc ravatalánál című alkotása egyébként annyira magával ragadott, hogy képes voltam percekig ott állni és csak nézni. 

Az állandó kiállítás mellett látogatható még a Barokk Színház és a Horthy-bunker is - ezekért már külön kellett volna fizetni-, viszont csak vezetéssel együtt. Szóval ezt a lehetőséget mi most kihagytuk, helyette még sétáltunk egyet a kastély parkjában, ahol nyélbe is ütöttük azt a bizonyos fotózást. 

Ne lepődjön meg senki, az utolsó két kép már Pesten készült. Az eredeti terv része az Ízek Utcája lett volna, de mivel Budapest járhatatlan autóval augusztus 20-án a rengeteg logikátlan, alig tudsz még kijutni is a városból, nem hogy be, és még sorolhatnám lezárás miatt, maradtunk inkább a pesti oldalon, és a Városligetben tettünk egy hosszabb sétát.


High-waisted naci: H&M
Top: Bershka
Chokerek: Stradivarius
Napszemüveg: Humanic (Tamaris)
Sportcipő: Nike


Remélem nektek is tetszett ez az összeállítás! :)

Ti mi jót csináltatok az államalapítás ünnepén? Gyerekkoromban mi például minden évben elmentünk megnézni a tűzijátékot, de aztán az idő múlásával ez szép lassan abbamaradt. Ti amúgy el szoktatok menni élőben megnézni? :)

Legyen csodás napotok!
Puszi, Szimi

8 megjegyzés:

  1. Nagyon cuki a két konty, nekem nincs elég hajam hozzá, de így szépen felteszi a pontot az outfitre. Vagy a cseresznyét a habra, vagy valami ilyesmi:D
    Gyerekkoromban többször mi is kiültünk valahol a rakpartra nézni, na ehhez már túl öreg vagyok. Idén az egyik legjobb barátnőm Erasmus-búcsúbulija volt, aztán meg szokás szerint fellógtunk az ELTE TTK tetejére, onnan pont jól lehet látni, és vonyító kisgyerekek sincsenek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :3 Fuh, valami 3-3 hajgumit kellett használnom hozzá, hogy meg is maradjon xD Ez történik, ha az ember lányának nincsen otthon hajcsatja/hajtűje :'D De igen, ez a haj olyan jól megkoronázta. Próbáltam egy másik szetthez is később, sikertelenül sajnos, ahhoz egyszerűen nem illett, így nem is volt jó, de ehhez imádtam így hordani :D

      Én mindig apum nyakából néztem xD De igen, valahogy kinőttem én is ebből, max fotózni mennék el, de ahhoz meg túl nagy olyankor a tömeg, inkább passzolom mindig az efféle ötleteim.
      Heee, imádom az ilyen tetőre fellógós estéket, az egyik legjobb, csak te meg a barátaid, a látvány pedig meseszép :D A barátnődnek nagyon jó utat majd! :)

      Törlés
  2. Nagyon tetszik a szetted! Eszméletlenül jól néz ki!*.* A két konyt valóban kellően megkoronázza az egészet. Nagyon aranyos, hogy így megünnepeltéttek ezt a napot. Én ugyan külföldi vagyok, de azért szerencsére nálunk is van minden évben némi lehetőség a megünneplésére.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, nagyon köszi, örülök, hogy tetszik! *-* Szeretem augusztus 20-át, mert a történelmi jelentőségén kívül az egyik olyan nap az évben, amikor a család együtt tud lenni, el tudunk menni kirándulni vagy amit csak szeretnénk :)
      Ti hogy szoktátok amúgy? :)

      Törlés
  3. A kivillanó melltartó ami nyilván méretben nem passzol tönkre vágja az egészet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából a melltartó mérete pont, hogy tökéletes, a felső szabása inkább az oka annak, hogy kilátszik, amiről meg nyilván nem tehetek. Sajnos nálam az sem játszik, hogy esetleg ne vegyek fel melltartót, mert nem szeretem ha a melleim szárnyra kapnak és lengenek a szabadságtól. Persze, vannak felsők, amiknél kénytelen az ember anélkül elhagyni a házat, de azoknak olyan a kialakítása is.
      Természetesen elfogadom a kritikát, legközelebb érdemes lehet talán egy balconette melltartóval kipróbálnom, hogy egy olyan mennyire látszik ki, de csak ezért most nem fogok elugrani a boltba venni egyet, viszont amint lesz ilyenem, lehetséges, azzal fogom hordani inkább.

      Törlés
  4. Engem nem zavar a melltartó ha a névtelenke nem említi fel sem tűnik. Simán azt hittem, hogy a felső része és amikor visszapörgettem csak akkor jöttem rá, hogy nem.
    Jujjj nagyon tetszik így a hajad. A napszemcsi pedig az abszolút kedvencem. :) Legyen még több outfit bejegyzés! Ez Eninek is szól! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Istenem, de drága vagy, köszi! *-* A napszemüveg amúgy szerelem volt első látásra, bár sokadik ilyen szerelem, de na, ezt se tudtam ott hagyni :D
      Enitől pedig én is várom már az outfit posztokat, remélem Belgiumban sok ilyen bejegyzéssel készül majd :D

      Törlés