Februári Pure by Pixibox

Már régóta nézegettem a Pixiboxokat, de ez megmaradt nézegetés szinten csak. Aztán, amikor először kihozták a Pure by Pixibox-ot nagyon megörültem neki. Aki régóta követi a blogot az tudja, hogy igyekszem figyelmet fordítani arra, hogy milyen alapanyagú termékeket használok és van néhány alapanyag, amit próbálok a lehető legjobban elkerülni például az alumínium is ilyen. Szóval egy természetes anyagokat tartalmazó doboz nekem maga a kánaán :)



Sajnos a korábbi dobozokról lemaradtam, ugyanis kivitelezhetetlen volt, hogy kedden 11-kor -amikor lehet rendelni egy adott dobozt- gép közelben legyek, a tanórámon meg nem állok neki mobilnetezni, nem azért ülök ott. Illetve a kiszállítást is nehéz lett volna megoldani, mert bár persze kérhetem az egyetemhez a dobozt, de csak nem szaladhatok ki, ha óra közben érkezik, ne adj isten.

De most minden klappolt. Jött az e-mail, hogy lesz Pure by Pixibox, lecsekkoltam a dátumokat, örömmel láttam, hogy megoldható a rendelés és kiszállítás is, aztán lecsekkoltam a márkákat is. Miután minden tetszett, le is adtam a rendelésemet, amikor már lehetett és boldogan vártam a dobozkát, ami annak rendje és módja szerint meg is érkezett és alig vártam, hogy megtudjam, milyen termékeket rejt.


A mostani dobozban 6 teljes kiszerelésű termék kapott helyet és nekem kifejezetten tetszik a  tartalom. Rejt olyan terméket a doboz, amire pont szükségem volt és venni akartam, olyat, ami érdekes, de sose próbáltam volna ki magamtól, pedig tök jó dolognak tűnik. Továbbá olyat, amit kétlem, hogy csak úgy megvettem volna, de örülök neki, hogy kaptam, mert hasznos lesz. 


Az Aromaxtól az én dobozomba egy lábápoló olaj került. Őszintén megmondom, hogy másra számítottam ettől a márkától, aztán láttam, hogy a többi dobozba kerülhetett földimogyoró- vagy szőlőmagolaj, na igen, olyan termékre számítottam. Viszont a lábápoló olajnak is örülök, ritkán szoktam a csülkeimmel foglalkozni, pedig kellene, nyár közeledtével meg főleg, hiszen jönnek a szandálok, papucsok. Kíváncsian várom, hogy mennyire fog beválni az olaj, a doboza szerint mandula-, körömvirág és makadámdióolajat is tartalmaz, továbbá ligetszépemag kivonatot is és még sok más mindent. Ezek alapján kifejezetten jónak tűnik.

Egy másik olajos termék is érkezett, az már a Coconutoil márkától, méghozzá egy hajregeneráló szérum, ami kókusz-, argán- és ricinusolajat is tartalmaz. A termék elméletileg táplálja, újraépíti és erősíti a töredezett, száraz hajat. A legjobbkor jött ez a szérum, ugyanis mostanában akartam hajolajat venni, de így már nem is kell. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mire lesz képes.


A Dizao Organics márkától egy színezett ajakápoló került a dobozba, az enyém a 205-ös Peony lett, ami egy nagyon szép sötétebb barackos, talán inkább még inkább sötétebb rózsaszínes árnyalat. Shea- és kakaóvajat is tartalmaz, továbbá kókusz-, ricinus-, jojobaolajat és még rengeteg másfajta olajat is. Enyhén színezett termék, ami éppen, hogy egy kis színt az ad ajkaknak, továbbá krémes, könnyen kenhető és egész jól hidratál. Egyébként nagyon fura ,,zöld" bio illata van, de ez egyáltalán nem zavaró.

A Calena márka számomra egy nagy rejtély volt, nem is sejtettem, hogy milyen terméket fognak küldeni, aztán, ami érkezett, hát még életemben nem találkoztam ilyennel. Ez ugyanis kérem szépen egy bio fürdő tea. Egy nagy pamut filterben találhatóak válogatott száraz virágok, tengerisó és argánolajjal átitatott kakaóvaj. Használata pedig igen egyszerű, hiszen csak a fürdővízhez kell hozzáadni és kész is. Szerintem nagyon ötletes és különleges, ajándéknak se utolsó egy ilyet beszerezni.


A Damona márkától zöld kávés tabletta érkezett, aminek utána kellett néznem, hogy mire jó, ugyanis nem sok fogalmam volt a zöld kávéról. Ahogy kivettem a fórumos hozzászólásokból és egyéb cikkekből elméletileg a zöldkávés tabletta segít a fogyásban, éhségcsökkentő és anyagcsere fokozó is. Hát egy próbát megér alapon mindennap beveszek egy ilyet is, ha már van. A D és C vitaminok mellett elfér reggelente.

Dr. Kelen termékhez már volt szerencsém, most sem okozott meglepetést az, hogy milyen dolog érkezett, ugyanis ez egy zöld kávét és L-Carnitinet tartalmazó karcsúsító krém, amit reggel és este kell bedörzsölni a problémás területre. Őszintén mondom, hogy én ezekben nem hiszek, pontosabban abban nem, hogy ezektől karcsúsodni lehetne torna és mozgás nélkül, de feszesítésnek esetleg hasznos lehet -bár én a vízre esküszöm. Elhasználni mindenképpen elfogom, mondjuk meglepően folyós a formulája és kissé fura kávés illata van. Na meg bizsergést sem éreztem, pedig használat után elvileg azt kellene. Majd elválik. Anno paprikásat használtam a márkától, na az égetett, ahogyan kell. Úgyhogy remélem hamarosan a bizsergéshez is lesz szerencsém.

Összességében nagyon meg vagyok elégedve a dobozzal, szerintem megérte a 4790 Ft-os árat, és ha megint összejön, hogy tudjak rendelni, illetve a kiszállításkor is otthon legyek és még a márkák is tetszenek benne, akkor tuti, hogy fogok még beszerezni :)

Ti rendeltetek a Pury by Pixiboxból? Szeretitek a Pixiboxokat? Próbáltátok már valamelyik márka termékét? Esetleg szeretnétek valamelyik termékről tesztet a későbbiekben?

Puszi, Eni

9 megjegyzés:

  1. Nekem nem jön be a doboz tartalmam konkrétan semmi se kellene belőle. Pixiboxot 2x rendeltem, egyik az elmegy kategória volt a másik a nagy 0 szint. A külföldi boxok nyomába se ér.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kinek mi kell végül is, nekem kifejezetten tetszik a mostani. Persze, a külföldi boxok mások, de ott más márkák és termékek is elérhetőek, nem úgy mint itthon, sajnos.

      Törlés
  2. Ez rettenet még jó hogy nem rendeltem meg. Használhatatlan az egész box tartalma. Annyira esik a színvonal nem is értem hogy a bloggerek ezen a dobozon mit esznek. Förtelem hogy jó pár blogger eladja a lelkét és isteníti a dobozt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lélek eladásról nem tudok nyilatkozni, mert engem nem szponzorál a pixi, ha esetleg ez jutott volna eszedbe a bejegyzést olvasva. Tényleg tetszik a tartalom, mivel új márkákat tudok megismerni, ráadásul organikusokat olcsóbban, mintha egyesével venném meg őket. Szerintem ez korrekt és jó, mellé pedig zsákbamacska érzés is megvan és vagy bejön a termél vagy nem. Más és korábbi pixi dobozokról nem tudok nyilatkozni, ez volt az első rendelésem, bár láttam régebben más bloggereknél olyan termékeket a dobozban, amik nekem nem lettek volna jók. A fentiek szerencsére azok, így boldog vagyok a kis Pureal. Neked pedig ha tényleg használhatatlanok lettek volna, akkor tényleg jó, hogy nem rendeltél, legalább nincs belőle gondod vagy érzed pénzkidobásnak :)

      Törlés
    2. *termék, bocsánat a hibáért, telefonról pötyögtem

      Törlés
  3. Hű, ez szerintem is irtó gyenge doboz lett. Az áron jócskán emeltek, de a színvonal sajnos a béka feneke alá csökkent. Ennyi pénzből sokkal értelmesebb dolgokat tud az ember magának vásárolni. Ajakápoló? Fürdőtea? Lábápoló olaj?
    Vicc az egész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fű, őszintén kezdem úgy érezni, hogy ti teljesen mást gondoltok erről a szolgáltatásról, mint én. Számomra ez egy érdekes és jó módja más termékek és márkák felfedezésének, hiszen, ha valamit célirányosan venni akarok, akkor bemegyek a boltba és megveszem. Ez pedig direkt zsákbamacska, főleg, hogy az adott cégeken múlik, hogy mit küldenek ki a Pixinek, amit ők a dobozba tehetnek. Legalábbis az elképzelésem szerint valahogy így működhet a rendszer. A 300 Ft-os áremelés szerintem nem sok, mostanában több kozmetikai termék árát emelték, amennyire én tudom, plusz ebben a dobozban mindegyik produktum teljes kiszerelésű, míg a régiekben nem volt mindegyik az. A benne lévő dolgok hasznosságáról őszintén csak azt tudom mondani, hogy kinek mi számít hasznosnak. Példál: a lábápoló olaj édesanyámnak tetszik, mivel ő különösen odafigyel a lábára, gyakran kenegeti és radírozza -én mégcsak igyekszem arra rászokni, hogy foglalkozzak velük. Szimi, a blog másik írója, pedig örülne az ajakápolónak, mert nála ezek létszükségletek és folyamatosan keresi a tökéletest. A fürdőtea, meg szerintem jó ötlet, még sosem találkoztam ehhez hasonló termékkel és egy különlegesebb kényeztető fürdőzés nálam jolly joker tud lenni :)

      Törlés
  4. Annyira nekem sem jön be, valahogy a natúr termékekkel úgy vagyok, hogy az akkor legyen tényleg natúr, és származzon olyan helyről, ahol tudom, hogy tényleg kézzel készítették, és hogy miből.
    De elvonatkoztatva a bogaramtól, szerintem szupi, mert vannak benne hasznos dolgok (én sima kókuszolajat használok hajra, ezt is kipróbálnám, meg a lábfürdőt is szeretem újabban), meg tényleg olyanok is, amiket úgy nem venne meg az emberek nagy része magától, de így legalább ki lehet próbálni, és ki tudja, lehet beválik.

    Amúgy én cickafark teából szoktam fürdőt készíteni (nem azért, mert jól élek, hanem mert nekem kb. minden bajom van, meg volt, amit cickafark fürdővel lehet bio kezelni, és sajnos a méregdrága orvosságok nem segítettek). Hatékony, és valahogy olyan relaxáló. Most hogy így jobban gondolok, az a fürdőtea egész izgi dolog. Meg milyen kis klassz a csomagolása. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondjuk én nem, nekem elég, ha az összetevők natúrok és elsődlegesen parabén mentesek. Azért se vitt rá a lélek a normális Pixiboxok rendelésére, mert féltem, hogy parabénos termék is jönne és azokat igyekszem elkerülni, meg az alkohol is ilyen összetevő. A Pure-nál viszont szerencsére ez a veszély nem állt fenn, így nyugodtan fizettem a dobozért. Bár a kézzel készített dolgokat én is nagyon szeretem, sajnos ritkán jutok hozzájuk, pedig azok már a natúrkozmetikumok natúrjai :D
      Igen, szerintem is ezért érdekes egy ilyenre beruházni, lehet, hogy ezután egy olyan termék fog a polcra kerülni a must have-ek közé, amiről álmunkban se hittük volna.

      A cickafark nagyon hasznos kis gyógynövény, sokszor ezek a házi praktikák jobban be is válnak, mint az orvosságok. Nemegyszer házi gyógymóddal kezeltem ki a bölcsességfogam gyulladását, vagy a fülemét, mert épp olyanjuk volt. A tea meg igen, szerintem tök jó és a csomagolása nagyon szép :)

      Törlés