Haul - Július

Kicsit megkésve ugyan, de itt a júliusi haul bejegyzésünk Azu-nyannal :) Engem annyira nem fogtak meg a leárazások most nyáron, de így is sikerült egy-két jó cuccot kifogni, aminek nagyon-nagyon örülök. Például az új bőrdzsekimnek, amibe teljesen és még annál is jobban belezúgtam, de a farmer mellényemért is oda meg vissza vagyok na meg még, hogy milyen áron fogtam ki :D



New Yorker - 6000 Ft

Ritkán járok New Yorkerbe, de valamikor július elején miért ne alapon benéztem és ott várt rám a fenti szépség, ráadásul akciósan. Már jó pár éve kutatom A Fekete Bőrdzsekit, de még sose találtam meg az igazit, és akkor ott volt ő. Nem teljesen bőr, ami plusz pont, ráadásul a hátán lévő varrások szűkítenek és peplum hatást idéznek elő (mint a blézereknél szokott lenni). Nőies és mégis vagány, és az árát se sokalltam annyira érte. Szóval gyere ősz, had hordjam végre :))

Promod - 3000 Ft

Másik dolog, amit sikerült jó áron kifognom és nagyon örülök neki az a fenti farmermellény. Megláttam, felpróbáltam, beleszerettem, már sok-sok outfit ötletem van vele, szóval ősszel szerintem látni fogjátok majd párszor :)

New Yorker - 1990 Ft (azt hiszem, de max 500 Ft-al több)

H&M - 700 Ft - Ennyiért már nem hagytam ott :)

New Yorker - 4000 Ft - Ez a farmernaci nem volt akciós, de szükségem
volt egy sötét rövidnadrágra, ez pedig nagyon kényelmes anyagból
készült, úgyhogy kicsit szájat húzva, de megvettem. Nem bántam meg :)
H&M - 1500 Ft - Nagyon örültem mikor akciósan megláttam a boltban hosszú,
fekete, cső nadrágokat, és amikor a méretemben is találtam egyet még jobban örültem :D
Egyetlen bajom van vele és az az, hogy a naci anyaga mindent szöszt összegyűjt...
esetleg nincs valami ötletetek, hogyan küszöbölhetném ezt ki?

H&M - 2000 Ft

Flormar - Jelly Look - Sky Blue - 740 Ft (azt hiszem)
Essence - Colour Flash - 999 Ft
Essence - Rock style hair dye powder - Pink Punk

Claire's - Bandana - 1390 Ft
Essence - satírozó ecset - 649 Ft (azt hiszem)
Rossmann - 700-800 Ft
Balea - Trend it up - Beach- Style Salz-Spray - 800-900 Ft
Balea - Carambola Lambada tusfürdő - 270 Ft
L'Oreal - Korpásodás elleni sampon - Fogalmam sincs mennyi volt :$

Tollak a Papír Sziget üzletből - 195 Ft/darab
Ha már Holland szak, akkor ahhoz illő füzetet veszek xD
Papír Sziget - 325 Ft
Egy füzet sosem elég - 325 Ft
Szintén 325 Ft és most már csak egy vastag spirálos füzetet vadászok az egyetemre :)

Imádom ezeket a leárazásokat, mert ilyenkor mindig annyival jobb áron lehet hozzájutni a ruhákhoz, egyéb dolgokhoz. Szüleim nagy szokása, hogy ilyenkor mindig kiszámolják mennyibe került volna, hogyha eredeti árukon vettük volna meg ezeket :D

A másik, hogy mióta elkezdtem tornázni, nagyon sok ruhám nagy lett rám. Így szinte szükségszerűvé vált néhány cuccot beszerezni. Meg hát sose árt egy jó indok a vásárlásra xD És bár még mindig hiányos a ruhatáram ilyen téren, viszont ugye költözünk majd Debrecenbe Sunnyval, úgyhogy majd beindul a turikutató business, amiről majd be is számolunk nektek. Addig is élvezzétek ki a nyár utolsó hónapját! :)

New Yorker - 1500 Ft körül


New Yorker - 2000 Ft körül


New Yorker - 2400 Ft, ha jól emlékszem :$


Terranova - 1190 Ft/top
(Bocsánat a gyűröttségért, de a mosásra várók közül kaptam ki egy fotó erejéig)


Terranova - 2000 Ft


Camaïeu - 3950 Ft
Sajnos a régi fürdőruháim már nem igazán állnak jól, így muszáj volt beszerezni
egy megfelelőt :D Imádom *-*


SIX - 2200 Ft
Már nagyon régóta kerestem egy szalmakalapot, és ez pedig egyszerűen tökéletes.
Még jó, hogy gyorsan lecsaptam rá, mert csak ez az egy darab volt, és utána már
máshol se találkoztam vele :/


C&A - 590 Ft
Körsálakból sosem elég :D


New Yorker - piros: 290 Ft, ciklámen: 890 Ft


New Yorker - 890 Ft


C&A - 390 Ft


Ne haragudjatok, de nem emlékszem :$


C&A - 390 Ft
Amióta növesztem a hajam, egyre gyakrabban gumizom be. Viszont nálam elég
hamar kinyúlnak ezek a fránya hajgumik, így muszáj belőlük bespájzolni :D


SIX - 1500 Ft
Imádom a statement nyakláncokat, nagyon örültem, hogy megláttam ezt,
és még az ára is mesés :)


SIX - 1500 Ft


Catrice - 800 Ft
Sajna kellett már egy új szemöldökceruza, mert a régi Essences beadta az unalmast,
és nem hagyta magát kihegyezni. Szerintem széttöredezhetett belül vagy
nem tudom. De ennek a kefés részének nagyon örülök :D
DIY - 2000 Ft körülire jött ki - elkészítése: katt

Hát ezeket vettük mi Sunnyval júliusban. Ti miket vásároltatok? Mire sikerült lecsapnotok a leárazások során? :)


xoxo, Sunny és Azu-nyan

4 megjegyzés:

  1. Nekem volt egy nagy elhatározásom, hogy nem költök semmit ilyesmire júliusban, csak az abszolút szükségesre (=új fehérnemű, esetleg fürdőruha) de ez nem igazán sikerült...: http://murasakinoami.blogspot.hu/2014/07/july-or-how-i-failed-not-to-buy-anything.html

    Az a fekete köves statement nyaklánc nagyon tetszik*.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem könnyű ellenállni ezeknek a leárazásoknak :D Amúgy az a rúzs, amit vettél, isteni *-*

      Örültem is nagyon, mikor megláttam a boltban azt a nyakláncot, imádom *-* :)

      Törlés
  2. Uh, nagyon jó dolgokat vettél! Leginkább a bőrkabi és a bokacsizma tetszik...pláne ennyiért :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)) Igen, nagyon megérték az árukat, jó is arra gondolni, hogy így milyen jól jártam velük :D Csak lenne már ősz :)

      Törlés