About the future

Sziasztok! :)

Most egy kicsit személyesebb, mesélősebb bejegyzés következik, remélem nem gond :)

Mint azt sokan tudjátok idén végeztünk a gimnáziumban Azu-nyannal és többek között megtapasztaltuk a továbbtanulási procedúrát, illetve az érettségiket. Bár az eredményektől eltekintve a mostani évben mindkettőnk és mások szerint is rohadt szívatósak voltak az emelt érettségik, nem egy ismerősünktől hallottuk vissza, hogy a sírás kerülgette az írásbelik alatt. Emellett idén szinte mindenhol durván nagy túljelentkezés volt (legalábbis, ami a pesti egyetemeket illeti tutira), ötszörös, hatszoros és hétszeres túljelentkezés is előfordult egy-egy karon.

Azt nem tudom mennyire emlegettük itt, de Azu-nyan fogorvosnak szeretne továbbtanulni, míg én a nyelvek felé húzok. Úgy alakult, hogy én öt helyet jelöltem meg és utolsó helynek miért ne alapon betettem a Debreceni Egyetem néderlandisztika szakát. Míg Azu-nyan a Semmelweis fogorvosija után sorban megjelölte a vidéki fogorvosi egyetemeket, többek között a Debreceni Egyetemet is.

Igazából nem beszéltünk össze, tök véletlenül alakult, hogy választottam vidéki egyetemet én is, viszont ez egy nagyon jó döntés volt. Az írásbelik után egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy mindketten pár ponttal fogunk lecsúszni az első választott egyetemünkről, így elkezdtünk gondolkozni. Végül arra jutottunk a szóbelik után, hogy akkor sorrendet módosítunk és mindketten betesszük a Debreceni Egyetemet első helyre, együtt mégis csak jobb lenne lemenni vidékre. Ezt meg is csináltuk és július 24-én este 20:00 után kiderült, hogy mindketten bejutottunk a Debreceni Egyetemre! :)

Szóval szeptembertől kezdve Debrecenben fogunk élni és tevékenykedni tovább egy eszméletlenül szép egyetemen, ahol Azu-nyan a fogorvoslás gyönyörűségeivel fog ismerkedni, míg én a holland nyelv és kultúra szépségeivel :) Emellett remélhetőleg az első szerelmemmel a japán nyelvvel is tudok majd foglalkozni lent, legalábbis ha jól tudom van arra is lehetőségem a városban :))


Gondoltam beavatlak titeket is ebbe a változásba, hiszen azért a blogra is hatással lesz, hogy egyetemre kerülünk. Persze a blogot véletlenül se szeretnénk abbahagyni, hiszen mind a ketten nagyon-nagyon megszerettük, ahogy az olvasóinkat is :) Jelenleg ez a jövőnk és boldogok vagyunk, hogy együtt fedezzük majd fel Debrecent és az egyetemi életet is :))

xoxo, Sunny

30 megjegyzés:

  1. Gratulálok Nektek! Akkor kéne még egy talit csinálni: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) És persze simán :)) Egyébként most hétvégén Vácon rendez egyet Panni (http://panka-makeup.blogspot.hu/2014/07/blogtalalkozo-2014-augusztus-2-vac.html) Kamival megyünk is majd le vonattal, ha ráérsz szívesen látunk magunk között :))

      Törlés
    2. Update: én sajnos mégse tudok majd menni, de Kamival egyeztess, ha visszatévedsz ide és látod a kommenteket ;) :)

      Törlés
    3. Nem érek rá holnap,akartam menni, de nem tudok sajnos :(

      Törlés
    4. Kár azért, bár én nem lettem volna ott, de attól még kár, hogy te se tudsz sajna :(

      Törlés
  2. Tudjátoooook hogy mit gondolok! :DDDDD <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudjuk-tudjuk, de attól még minket szeress! :P <3

      Törlés
  3. Gratulálok mindkettőtöknek!:))

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok! Debrecen remek hely, jól fogjátok érezni magatokat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen, mi is ezt reméljük :)) Meg hát, ha már ketten vagyunk, abból rossz nem sülhet ki :D

      Törlés
  5. gratulálok nektek,ügyesek vagytok!(:
    a fogorvosi karhoz annyit fűznék hozzá,hogy elméletileg a debreceni orvosi kar jobb mint a pesti.a barátom is oda jár,nagyon szereti és sokan járnak oda pestről.
    úgy tudom a nyelvi karok is elég jók(:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen :)) Igen, mi is hasonlókat hallottunk az egyetemről, örülünk, hogy a barátod szereti, szerintem nekünk sem lesz gondunk majd ezzel (legalábbis reméljük) :))

      Törlés
  6. Gratulálok Nektek! Kitartást és sok sikert! :)

    VálaszTörlés
  7. Nagy gratula mindkettőtöknek :)

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok Nektek! :) Én is itt tanulok, bár én már harmadéves leszek kommunikáció- és médiatudomány szakon. (Picit azért örülök, hogy nemsoká vége :D) Ajánlom, hogy a gólyatábort se hagyjátok ki, bár ha jól tudom, azon egymástól külön lesztek, de életre szóló élmény :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük :)) Haha jó neked, te lassan végzel :D Esetleg összefuthatnánk, majd egyszer-kétszer, ha ráérsz valamikor :) Egyébként igen, nem szeretnénk mi se kihagyni mégis csak az egyetemi élethez tartozik :)

      Törlés
  9. gratulálok lányok! :) egyszer majd debrecenbe is szervezhetnénk blogtalit, megnézném a várost én is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen :)) És benne vagyunk, pont ma mentünk le, lakást nézni (lett is szerencsére tök jó) aztán bejártuk egy kicsit a várost és nagyon tetszett mindkettőnknek :) Majd ha kicsit jobban megismertük az egészet, lehet felvetjük itt a blogon a tali ötletét :D

      Törlés