Szülinapi ajándék haul - Haha, igen, megint! :)

Csodaszép napos szombatot kívánok minden csodaszép nőnek!

Mai bejegyzésünk nem más lesz, mint egy *dobpergés* újabb szülinapi ajándék haul, igen megint, csak most az én szülinapomé, nem Azu-nyané :) Bár, aki instán követ már biztos a haját tépi, de ez a szülinap most három napon át lett ünnepelve (na nem én akartam így, a sors hozta csak). Ugyanis március 3-án töltöttem be a 19. életévemet. Hétfőre esett ez a nap, ezért sajnos nem mindenki ért rá. Nagyszüleim vasárnap jöttek át felköszönteni, anyuék pedig hétfőn ünnepeltek, amire csodás lakomát kaptam és marcipános-gesztenyés-rumos tortát (a kedvenceim xD). Azu-nyan és Krissy is ekkor köszöntöttek fel, de szerettem volna egy kis eljárós ünneplést is, úgyhogy csütörtök délután a közelebb álló barátnőim és én elmentünk az Auguszt cukrászdába (na nem mindegyik süti volt finom, de majd írok róla hamarosan). Úgyhogy ezért a három napos ünneplés. Nagyon jól éreztem magam, nagyon durván elkényeztettek és nagyon köszönöm szépen mindenkinek mindent, remélem a 19. évem sokkal jobb lesz, mint a 18. volt :)

,,Kis" kupac :)
(Az ajándékokat időrendben mutatom a végére hagyva a családomtól kapottakat)

Azu-nyantól :)
Kaptam 50%-os kupont ráncfelvarrása xD
Szépséges sálat a H&M-ből, amit már kinéztem magamnak
Essence - Matt lipgloss - Soft nude - Szintén kinézett termék és imádom *-*
Krissy ajándékai, fő a kreativitás ;D
Ezt azzal adta át, hogy sokáig keresgélt, amíg megtalálta a tökéleteset nekem
Kösz! xD
Hogy ne feledkezhessem meg a koromról: ránctalanító krém
A világ legjobb feliratával cumit is kaptam xD
,,Hádész bácsi cumikát hozott a mucikának!"
A Herkules c. mesében mondja ezt Hádész, aki a legjobb arc :)
Niki nevű barátnőmtől, aki egyébként gyakran olvassa a blogot is :)
Avon - lehúzható arcmaszk
A kedvenc csokim nyáhh *-*
Hobbit-tól :))
H&M-ből 10 darabos gyűrűszett :)
H&M-ből Midnight Blue lakk
Csokiiii
És legutolsó ajándékként kaptam egy nagyon édes feliratú csokit egyik barátnőmtől
,,Ne álmodd az életed, éld az álmodat!" az új mottóm :)
Nagymamáméktól eredetileg pénzt kaptam és csokit, de már voltam
vásárolni egy kicsit, úgyhogy az ő ajándékukhoz sorolom az új sportcipőm

Cipő - Deichmann - 3490 Ft
Nagy szükségem volt már új sportcipőre és az ára is elég kedvező volt :)


Anyuéktől a fenti Six-es táskát kaptam hétfőn (ami nagyon-nagyon tetszik), illetve a következő lehetőséget, hogy kapok egy x összegű határt és azon belül rendeljek magamnak, amit csak szeretnék a Pink Pandától. Majd kiugrottam a bőrömből és mivel szerdán itthon maradtam délelőtt meg is szültem, hogy miket rendelek. Csütörtökön apa pedig már át is vette a csomagot, bár kicsit csalódtam, mert reméltem, hogy a cég által hirdetett pink dobozban jön majd, de nem... egy hatalmas borítékban küldtek mindent. Persze semmi sem sérült meg, de azért kis csalódásként ért. (Tudom az oldalon ki van írva, hogy a kisebb dolgokat borítékban küldik, de annyi mindent rendeltem, hogy azt hittem dobozt kapok).

A szépségeim *-*
Real Techniques gyönyörűségek (Core Collection és Blush brush)
BH Cosmetics - Special Occasion paletta
Végül ezt rendeltem meg a Glamorous Blush helyett, mert az 6000 lett volna 10 pirosítóval,
ez pedig 4000 volt akciósan 6 pirosítóval, 2 bronzosítóval, 1 highlighterrel és 39 szemhéjpúderrel
MeMeMe - Oyster Gold - folyékony highlighter
Két Coco Lui ajakfényt tettem be legutoljára a csomagomba
Az első a Strawberry Cream, őt a blog nyereményjátékára rendeltem, mert hamarosan 1 évesek leszünk :)
Illetve megrendeltem magamnak a Forest Fruits-ot, nagyon fincsi az illata

Ezek lettek volna az én szülinapi ajándékaim és nagyon-nagyon remélem, hogy semmit se hagytam ki, ennyi mindenből, ugye nem? Tényleg köszönök szépen mindent, mindennek nagyon örültem és azta elkényeztettek, tényleg ^-^

xoxo, Sunny

8 megjegyzés:

  1. Klassz ajándékok. :D Boldog születésnapot! :)

    VálaszTörlés
  2. Boldog szulinapot :) Szuper dolgokat kaptal / vettel :)

    VálaszTörlés
  3. A sál és a gyűrűszett a kedvencem, a palettát pedig biztosan szeretni fogod, mert BH-ék tudják, mitől döglik a légy :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úúú a palettát egyenesen imádom, hihetetlenül szépen pigmentáltak a szemhéjpúderek, bár a pirosítóból nem mindegyik, de könnyen lehet építeni őket pillanatok alatt, nagyon jó döntés volt :))

      Törlés