Búcsúbeszéd

Ez most egy kicsit off topic lesz a blog életében, de remélem lesz olyan, akit majd érdekel. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy megosszam-e veletek a barátnőmmel közösen megírt búcsúbeszédünket a szalagavatóra vagy sem. Nem sokan tudják rólam, de gyerekkorom óta szívügyem az írás, viszont eddig még nem alkottam semmi olyat, amire igazán büszke lehetek -kivéve egy novellát, ami elmegyógyintézetben játszódik és a pszichopata nyuszika meg akar szökni belőle. Nos a szalagavató beszédünkre most az vagyok. És bár utólag elolvasva felfedeztem hibákat, nekem tetszik :)

Mielőtt belekezdtek: már többször említettem, hogy az iskolámat összevonták és utolsó tanévre kellett átköltöznünk az új suliba. A beszédben csak a régi iskolámról írunk. Ja és a neveket megváltoztattam, nehogy személyiségi jogok sérüljenek :)




Kedves családtagok, hozzátartozók, tanárok és diáktársak!

Ez a nap is eljött. Itt állunk kosztümben, öltönyben, mellkasunkra tűzve szeretett iskolánk szalagjával. Izgatottan vártuk ezt a napot, de most mégis inkább megállítanánk az időt egy kicsit. Hasonló érzések foghattak el minket akkor is, amikor 2006-ban először léptük át az akkor még létező Kassák Lajos Gimnázium hatalmas kapuját. Most visszagondolva nagyon hamar elrepült az idő, talán már nem is ismernénk rá a régi önmagunkra. Akkor még megszeppent ötödikesként indultunk utunkra, viszont az új helytől való félelmünket rövid időn belül legyőztük, ugyanis pár hónap alatt sikerült kiérdemelnünk az iskola legrosszabb osztálya címet. Osztályfőnökünk elmondása szerint ő néha már félve lépett be a tanáriba. Nem is értem miért, mi igazán rendes gyerekek voltunk.

Az órákra általában elkészültek a házi feladatok, még ha nem is teljesen önállóan. Csak véletlenül ejtettünk vizes zacskót a járókelők fejére. Peti szekrényében több hónapig érlelt étel maradékok igazi aromáját sem lehetett érezni. És fogalmunk sincs mi történt a folyosói paddal, nem mi törtük össze.

Mi általában csak ártatlan tréfákat űztünk. Ilyen volt például amikor az egyik táncfellépésünk előtt vizet töltöttünk Hanna tornazsákjába, vagy a kajacsata kirobbantása a menzán. Egyszer előfordult, hogy Kéri Mátyás olyan hevesen magyarázott valamit a tanárnőnek, hogy még ugrált is közben. Lelkesedésében azonban elfelejtette, hogy útban van az ajtófélfa. Az pedig, hogy a tanári szék kitört háttámláját celluxszal javítottuk meg pusztán kreativitásunkról ad tanúbizonyságot. Szegény tanárnő ezt nem igazán értékelte mikor hátradőlt.

Tipikus dobálózós osztály voltunk. A fiúk mozgáshiányukat úgy vezették le, hogy a terem végéből hajítottak egymáshoz krétát, narancsot... vagy ami épp a kezük ügyébe került. A többiek csak reménykedtek, hogy nem az ő fejüket találják el.

Tanáraink orra alá is előszeretettel törtünk borsot, amit mi sokkal jobban élveztünk, mint ők. Hiszen ki tudná elfelejteni azt a történelem órát, amikor fordítva tettük fel a térképet, ezzel megnehezítve Trencsén várának megtalálását. Vagy amikor bűzbombát robbantottunk hon- és népismeret óra előtt. De az is felejthetetlen marad, hogy egyik földrajz órán magunkra zártuk a teremajtót ezzel kirekesztve tanárnőnket az óráról. Azonban nem minden csínyünk úgy végződött, ahogy terveztük. Talán még emlékszünk arra a reggelre, amikor töri óra előtt egy damilt húztunk szét a padok között, majd izgatottan vártuk, hogy a tanárnő belépjen az osztályba és átessen a kifeszített zsinóron. A sors fintora miatt azonban a tanárnő csak bekukkantott és azt mondta, hogy a tanórát egy másik tanteremben tartjuk.


Tanáraink mindezek ellenére rendíthetetlenül tanítottak minket az élet nagy dolgaira. Kiss tanár úr például fegyelemre nevelt, hiszen ha valaki megpisszent az óráján rögtön ismertetnie kellett a körlevél fogalmát, és még ha helyesen is tudta, egy egyessel lett gazdagabb. Osztályfőnökünk pedig rendesen a fejünkbe véste, hogy hol tanulunk ugyanis a tőle már ikonikussá vált szólást, miszerint ,,Ez gimnázium hetedik osztály fiam!” gyakran megkaptuk biológia és kémia órákon. Naponta tudomásunkra hozta azt is, takarítsunk, mert „Már megint térdig járunk a ganajban!” De Dombóvári tanárnő hatásos csend teremtő mondatát is felidézzük néha: ,,Síri csönd és hullaszag.” Fizika órán Star Wars kedvelő tanárunk a fénytörést sajátos módon magyarázta. Megtudtuk, hogy ha halat akarunk fogni a vízből nagyon nem mindegy, hogy lándzsával vagy lézerpisztollyal tesszük. Mit mondhatnánk, az utóbbival jóval könnyebb. Kedvenc ügyeletes tanárnőnk Hári Eszter volt, mert minden alkalommal úgy lépett be a termünkbe, hogy: ,,Rendellenőrzés barátaim, tessék leckét írni!"

A tavalyi és egyben utolsó Kassákban eltöltött évünk igazán meghatározó volt az osztály közösségi életében. Ekkor történt, hogy a fiúk felcipeltek a második emeleti tantermünkbe egy rozoga pingpong asztalt a pincéből. Bár Gergő bá nem gondolta, hogy komolyan veszik azt a mondatát, hogy nyugodtan hozzák fel. Az új szerzeményt olyannyira megszerettük, hogy az osztály 25. tagjává léptettük elő. A szünetekben mindenki éljenezte a hatalmas meccseket, amiket a mászások tettek még érdekesebbé. Bevezettük, hogy aki egy pontot sem ért el, annak át kellett másznia az asztal alatt. Az izgalom a tetőfokára hágott, amikor egy meccs már 10:0 –nál járt. Először csak páran játszottak, majd az egész osztály is becsatlakozott, így végül hosszú forgózásokba kezdtünk. Ekkor tűnt fel, hogy milyen kevés ütőnk van, ezért ezt a problémát azonnal orvosolnunk kellett. Végre beláttuk, hogy a történelem és földrajz atlaszok mégis hasznosak valamire. De a legmerészebb vállalkozók virágcseréppel, ellenőrzővel, szekrényajtóval vagy székkel álltak be játszani. A pingpong asztal előnyét egyébként nem csak mi élveztük. Máramarosi és Topár tanárnő is előszeretettel állt be egy-egy menetre év vége felé.

Ezek persze csak kiragadott pillanatok az emlékeinkből, hiszen nem lehet azt visszaadni pár percben, amit a nyolc év során átéltünk. Életünk meghatározó szakaszát töltöttük itt, ezalatt a kisgyerekekből felnőttek lettünk. Sok nehézséggel és megpróbáltatással kellett szembenéznünk, de nem egyedül jártuk végig az utat. Köszönjük szüleinknek és tanárainknak, hogy ezalatt mindig kitartottak mellettünk, bátorításuk és türelmük nélkül nem állhatnánk itt a mai napon. Sosem fogjuk elfelejteni, amit a gimnázium adott nekünk, és bár egy szokatlan múlttal a hátunk mögött kell búcsúzunk, büszkék vagyunk arra, hogy a Kassák Lajos Gimnázium tanulói lehettünk, hisz a szívünk mélyén örökre kassákosok maradunk.

xoxo, Sunny

2 megjegyzés: